Báthory
Katalin

Báthory Katalin

Báthory Kati, a Napraforgó Szépségszalon tulajdonosa, Aranykoszorús Kozmetikus Mester, a Piknikkör (kozmetikus önképzőkör) megalapítója.

Szakmai eredmények

  • 1971-ben kezdtem dolgozni a kozmetikus szakmában
    1981-ben mestervizsga letétele után, saját vállalkozást indítottam.
    1984 óta a szakmai munka mellett folyamatosan részt veszek tanulóképzésben. 19 éven keresztül a Haj-tan alapítvány iskola, vezető gyakorlati oktatója voltam
    Kiváló oktató, Beauty szakmai díj tulajdonosa.
    2000 óta zsűri elnök illetve zsűritag vagyok a Szakma Kiváló Tanuló versenyen.
    Társszerzője vagyok 2014-ben megjelent, „Kozmetikai Diagnosztika” című könyvnek
    Társszerzője vagyok 2016-ban megjelent, „Bőrtípusok a kozmetikai gyakorlatban” című könyvnek
    Társszerzője vagyok 2019-ben megjelent, „Masszázs a kozmetikai gyakorlatban” című könyvnek

Mire vagyok a legbüszkébb

Büszke a vagyok a szakmai könyvek megírására, a Piknik kör-szakmai önképzőkör megalapítására. Ez a közösség azon felismerésből jött létre, hogy összefogja azokat a kollégákat, akik szívesen vesznek részt a szakma alapos megismerésében, fejlődésében.

Mi motivált az évek alatt

Az elmúlt évtizedekben sok sikerélmény ért, többek között, amikor segíteni tudtam olyan kozmetikai problémával rendelkező bőrök megoldásában, amivel vissza tudtam adni, az „elkeseredett” vendégek önbizalmát. Jóleső érzés, hogy a nálam végzett tanulók többsége megállja a helyét a szakmában.

Tanácsaim a szakmát most kezdőknek

Hogyan lehet „alázattal” megközelíteni és úgy működtetni ezt a szakmát, hogy hosszú évtizedekig szeressem és sikeresnek érezzem magam benne.

Mit jelent számomra az egyesület

Fontos számomra az egyesület létrejötte. Magára maradt a szakma, problémáink megoldásához nincs kitől tanácsot, segítséget kérni. Gyorsan változik a szakma, rengeteg új információ kerül elénk. Segítenünk kell egymásnak, a hagyományos kozmetikai kezelések modernizálásában, a kozmetikai kompetenciák tisztánlátásában, a szakma jó hírnevének megtartásában. Szerettem volna, ha a PIKNIK Kör, amit több, mint 10 éve hoztam létre, továbbra is működne egyesületi formában.

Iratkozz fel a hírlevelünkre

Legyél Te is a P.I.SZ.SZ.E. közösségének tagja!