A Lanèche, Orenna és a Nouveau Contour cég magyarországi képviseletének vezetője. Szakképzési Tankönyv és Taneszköz Tanács szakértője. Rendszeresen publikál, illetve lektorál szakcikkeket kozmetikai szaklapokban. 2015-ben cikksorozatot indított „Sikeres gazdálkodás” címmel a Beauty Forum újságban.
Több ezer elkészített sminktetoválás után az a megtiszteltetés ért, hogy Stockholmban ajánlották a munkámat a Svéd királyi családnak, ahol aztán az egyik hercegnő felkért, hogy készítsem el neki a sminktetoválását.
A vendégektől és tanulóktól kapott mérhetetlen szeretet és visszaigazolás mindig erőt adott, még a legnehezebb időkben is. Filozófiám szerint csak magas színvonalú, igényes munkát érdemes végezni, korrekt emberi hozzáállással az üzleti életben is.
Tulajdonképpen, ha újra kezdeném is, hasonlóan csinálnék mindent. Talán azt mindenképp javasolnám, hogy „Higgy jobban önmagadban és a sikerben”. Sokkal kevesebbet aggódnék és félnék a problémáktól, hisz mindenre meg lehet találni a megoldást!
Igazán fontosnak találom, hogy a szépségszakma összefogjon, egységet alkosson. Nem csak szakmai tudásban, hanem közösen kialakított etikai normákat szem előtt tartva dolgozzunk. Ebben szeretnék segíteni és részt venni a reformok, közös érdekek, fundamentumok megalapozásában.